Néhány apróságon kívül befejeződött a Hiemer-ház teljes felújítása. Szerdán délelőtt bejárást tartottak az épületben, melyen a város polgármestere mellett az alpolgármesterek és a város jegyzője is ott volt. Dr. Cser-Palkovics András az összefogás erejét hangsúlyozta, hiszen önkormányzati ciklusokon átívelő program fejeződik be. A felújított épületnek hamarosan hivatalos átadó ünnepsége is lesz.
Befejeződött az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok hűtési, fűtési rendszerének felújítása. Az európai uniós pályázaton nyert, vissza nem térítendő támogatásnak köszönhetően idén júliusban indultak a csarnok korszerűsítési munkálatai. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató a beruházás átadásáról tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy energiatakarékos, a környezetszennyezést jelentős mértékben csökkentő, megújuló energiaforrást hasznosító rendszert építettek be.
Aláírták a generálkivitelezői szerződést és átadták a munkaterületet, így elindulhat a Hiemer-ház III. ütemének felújítása. A munkálatok során közösségi tereket is kialakítanak, a Babamúzeum számára kiállítóteret hoznak létre és multifunkcionális rendezvényterem is épül. A beruházás kivitelezője Európa egyik legjobb műemlék-felújító cége, a Reneszánsz Kőfaragó Zrt.
Az épületet teljes felújítása mintegy 110 millió forintba került, melyből 19 milliót pályázati forrásból finanszírozott az önkormányzat. Székesfehérvár Egészségügyi Bizottsága még 2008-ban döntött arról, hogy a Sarló utcai Orvosi Rendelőt felújítja az önkormányzat. A belső munkálatok mellett az épület külsején is elvégezték a szükséges felújításokat: elkészült a teljesen új tetőszigetelés, a kicserélték az összes nyílászárót és a takarékosabb működtetés érdekében a homlokzati hőszigetelése is megtörtént.
157 millió Ft-os EU-s támogatással két bölcsőde bővítése valósul meg a közeljövőben, 84 új férőhelyet teremtve. A pályázati eredmények a Városfejlesztési Kft. sikeres munkáját is dicsérik.
Sikeresen lezajlott az Ezredéves Óvoda és Iskola műszaki átadás-átvétele, a berendezést követően tavaszi szünet után beköltözhetnek a diákok. Az EU által támogatott "Segítő Program" nemcsak az épület felújítását, hanem teljes akadálymentesítését is tartalmazta.
Veszprémben mutatták be szociális városrehabilitációs fejlesztési terveiket a régió megyei jogú városainak képviselői 2010. január 12-én. Letölthető prezivel!