Középiskolai Campus

2017.09.22. 08:50

Magyarország Kormánya 2015-ben kötött együttműködési megállapodást a Modern Városok Programról Székesfehérvár Önkormányzatával. A Középiskolai Campus ennek keretében valósul meg a kormány döntésének értelmében 15,8 milliárd forintból.

2017. január 12-én született Kormányrendelet, mely nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a fejlesztést.

A fejlesztési program megvalósításának célja egy olyan komplexum kialakítása, mely a meglévő középiskolák (Vasvári Pál Gimnázium, Kodolányi János Középiskola és Kollégium, Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium ás Alapfokú Művészeti Iskola) és szabadidő, illetve köznevelési célú sportlétesítmények (Bregyó Szabadidő Központ, 2014-ben átadott Atlétikai Központ, Városi Uszoda, 2015-ben átadott kosárlabdapálya, MKOSZ1 Edzőközpont), valamint a Sörház téri kollégium és Étterem bázisán modern feltételeket teremt a város középfokú oktatás campus-szintű területileg koncentrált elhelyezésére.

A tervezési feladat céljaként meghatározott középiskolai Campus fejlesztési területe Székesfehérvár felsővárosi részn, az 1960-80-as években kiépült oktatási övezetben található. A Szabadságharcos, a Mészöly Géza, a Sár és a Fürdő utcák által határolt telektömbben a meglévő közép- és felsőfokú oktatás épületállományának részbeni átépítésével, felújításával és új épületrészekkel történő bővítésével, valamint a Csónakázó-tó partján fekvő épületegyüttes felújításával korszerű oktatási intézmények valósulhatnak meg. A campus intézményeit kiszolgálá kollégium, étterem, könyvtár fejlesztáse a Fürdő utcában meglévő épületek átépítésével történhet.

A rendszer négy középiskolát, egy jelentős léptékű tornacsarnokot és egy kollégiumot foglal magába. A campus elemeinek építészeti elrendezését egy jelenleg is létező tengely határozza meg, melyet a Szabadságharcos út jelöl ki, ez a tengely a Mészöly G. utcai saroktól a Fürdő sorig értelmezhető. A tengely belváros felőli induló eleme a tornacsarnok, mely összeköti a Kodolányi és a Vasvári középiskolákat, megadja továbbá az építészeti alapkaraktert, valamint jelzi a campus tartalmi prioritásában élen járó sport-egészség-vitalitás iránymutatást. A tornacsarnok mérete képes befogadni a szabványos kézilabda pályát, kiegészül lelátóval, edzőtermekkel, alternatív színpaddal, szükságes léptékű öltözőblokkal, továbbá alkalmas a három használati szekcióra osztásra.

A főtengely menti következő elem a Kodolányi középiskola, melynek jelentős része a meglévő épület hasznosításával teljesedik ki 24 tantermes léptékre. A Mészöly G. utcai kereszttengelyre szervezett a Vasvári középiskola, mely szintén 24 tantermes komplett tartamú. Ez a hármas, a tornacsarnok közös használata kapcsán funkcionálisan szorosabb kapcsolatban van egymással ez megmutatkozik építészeti tömegalakításában is. ("A" szakasz)

A campus rendszer további eleme a Hermann zeneművészeti iskola, mely meglévő épület jelentős átalakításával jön létre. Ez az épület magába fogadja a közép és alapfokú zenei képzést, valamint a campus-könyvtárat is.

A kiterjesztett tengely következő eleme a Tóparti gimnázium, mely szintén 24 tantermes léptékű és a jelenlegi szorított térszerkezetének kiteljesítése történik meg belső funkció tisztítással és a Szabad Művelődés Háza terének igénybevételével.

Fontos kapcsolódó eleme a rendszernek a Sörház téri kollégium épülete, mely a korábbi állapot jelentős átalakításával teszi komfortossá a használatot. Az épület szerves része a campus diák étkeztető eleme az étterem-konyha, melynek célzott kapacitása 600 adag.

A tervezett középiskolai campus összefüggő rendszere a tartalmi, kulturális kivetülésén túl a település érintett részének olyan jelentőségű építészeti megújulását célozza, mely hosszútávra emeli minőségi, élhető városi környezetté.  

 

Legutóbbi galériák

  • Fő utca
  • Szociális városrehabilitáció
  • Hiemer ház