Petőfi Mozi felújítása

2016.06.21. 11:02

2016-ban felújításra kerül Székesfehérvár MJV Önkormányzatának tulajdonában lévő, az Arany János u. 22. szám alatt található volt Petőfi Mozi épülete. A tervek szerint Egyetemi klubként, egyfajta közösségi térként fog funkcionálni a megújult ingatlan.

A mai épület elődjében (mely 1775-ben épült) lakott 1842-43 telén Petőfi Sándor, mint vándorszínész. Ennek az ingatlannak a helyére építették 1915-ben a jelenlegi épületet, mely ekkor kapott először mozi funkciót. 1955-ben teljes körű felújításon esett át, ezt követően nosztalgia jazz klubbként működött. Az 1955-ös felújítás után nem történt jelentősebb renoválás, az ingatlanon ma több helyen beázás nyomai láthatók.

A 2016-2017-es felújítás során homlokzati energetikai korszerűsítés (homlokzati hőszigetelés), szükség szerinti nyílászáró csere történik. Lecserélik az elöregedett tetőhéjazatot a bádogozásokkal,  ereszcsatornákkal együt. Kicserélésre, korszerűsítésre kerül a bejárati portál: a kétszárnyas ajtókat jobban használható egyszárnyú ajtókra cserélik.

Kialakításra kerül egy nagyobb, 150-200 fős ruhatár a bejárat mellett. Az I. emeleten két öltöző kerül elhelyezésre, melyek közül az egyik alternatív használatban irodaként is funkcionálhat. A II. emeleten a régi mozigépész térből egy különterem létesül saját szociális blokkal. A legfelső szinten egy, a külön tremből induló lépcsővel elérhető tetőteraszt alakítanak ki.  

 

Legutóbbi galériák

  • Fő utca
  • Szociális városrehabilitáció
  • Hiemer ház