A burkolatépítést a Lakatos utca Városház tér felöli végén kezdte a kivitelező és már Ferenczi Béni Játszó fiúk kisplasztikájánál járnak a kövezéssel. Az útburkolat alapját kavicsbetonból építették és erre jön egy olyan sóder keverék, mely 2-3 hónap alatt keményedik majd meg a kövek alatt. Minden egyes bazaltkövet kézzel vágnak be a helyére.

Tovább

Fákat ölelő óriáskarok, utcabútorokat díszítő installációk, kreatív díszítőelemek lepték el a Várkörutat pénteken, amikor a Hírbelebumm csapata és partnerei „kiszínezték” a Zsuzsanna-forrás körüli területet a II. Fehérvári Színpompás Nap – Találkozzunk Zsuzsannánál! miniprojektben. A résztvevők üzentek a jövőnek, papírra vetett gondolataikat egy időkapszulába zárva rejtették el a helyszínen. 

Tovább

Tavaly novemberben kezdte a kivitelező a Várkörút teljes felújítását, melynek része az út alatt húzódó csapadékcsatorna felújítása is. A Petőfi Sándor utca és a Szekfű Gyula utca közötti szakaszon természetes kő hatást nyújtó gabion fallal építenek középszigetet, melybe fasort és örökzöld cserjéket ültetnek.

Tovább

A kívül-belül felújított és átalakított iskolaépületet, az újonnan épített Közösségi házat és a hozzájuk tartozó, most kialakításra került zöldterületet és parkolókat is bemutatták hétfőn Szárazréten. A beruházások összege bruttó 254.061.342 Ft volt, amelyből az Önkormányzat a Közösségi központ kialakítására és az iskola felújítására 231.107.072 Ft-ot, a parkoló kialakítására 22.954.270 Ft-ot fordított.

Tovább

Évtizedes problémát oldott meg Székesfehérvár Önkormányzata azzal, hogy átalakította a Hosszúsétatér 64. számú épületet. A korábbi - sokszor érvényes szerződés nélkül - lakók kiköltöztetése után nyáron nyolc, akadálymentesített lakást alakítottak ki, melyekben kollektoros fűtésrásegítés és napelemek is vannak. A lakásokat pénteken délelőtt a környéken élők is megnézhették, az első lakók pedig néhány héten belül költözhetnek be.

Tovább

 2014. április 2-án lezárult a Programalap 3. pályázati szakasza a 2014. március 5-ig beérkezett pályázatok teljes körű elbírálásával. A 3. szakaszban összesen 5 mini-projekt részesül több, mint 9 millió forint támogatásban.

Tovább

 A Programalap 3. szakaszának pályázati lehetőségeiről és feltételeiről a Székesfehérvári Városfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. 2014. február 12-én 10.00 órától civil információs napot szervez, melyre szeretettel várjuk az érdeklődő civil szervezeteket.

Tovább

 2014. február 3-tól 9.492.779,- Ft keretösszeggel kiírásra kerül a „Szociális város-rehabilitáció Szárazréten” című projekt részeként az ún. Programalap 3. pályázati szakasza. Három témakörben, összesen négy komponensre lehet pályázatot benyújtani Szárazréten megvalósuló mini-projektek támogatására.

Tovább
 

Legutóbbi galériák

  • Fő utca
  • Szociális városrehabilitáció
  • Hiemer ház