In Memoriam Dr. Siklósi Gyula

2017.02.16. 13:54

A korabeli Európa egyik legnagyobb, legcsodáltabb városa …” – így vallott a „Szent Székesfehérvár” értékeiről Dr. Siklósi Gyula régészprofesszor. Ezzel a számára legfontosabb gondolattal búcsúzik Székesfehérvár a város történelmének legnagyobb ismerőjétől és krónikásától. Egy olyan nemzetközi hírű professzort veszítettünk el, aki sváb szülők gyermekeként is őszintén vallotta magyarságát és évtizedek óta kutatta és dokumentálta Székesfehérvár dicső múltját, európai nagyságát.

Egy olyan régész távozik közülünk, aki a középkori Fehérvár legjobb ismerője. Õ volt az, aki minden faragott kőből kiolvassa a királyok üzenetét, aki a múlt bizonyítékainak tudományos feltárását követően nem félt kimondani: a keresztény Magyarországot tudatos gonddal előkészítő Géza fejedelem munkáját követő Szent István szándékának megfelelően évszázadokig Székesfehérvár volt az ország fővárosa. 

Siklósi Gyula 1949-ben született Budapesten és tanulmányait is ott végezte. Az ELTE BTK-n szerzett diplomát régészet-történelem szakon 1977-ben. Hivatást választott magának, egy olyan küldetést, amely városukba hozta. 1978 óta folytatott kutatásai alapján ő volt a középkori Székesfehérvár legjobb ismerője. 2014-ben Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetést vehetett át. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata pedig 2012-ben választotta Székesfehérvár Díszpolgárává, elismerve azt az életművet, amelyet szeretett városa, Székesfehérvár középkori történelme megismerésének és megismertetésének szentelt. 

A legjelentősebbek közül való. Halála pótolhatatlan veszteség. Emlékét megőrizzük és tanítását munkánk során iránymutatásnak tekintjük. Isten nyugosztalja békességben!” – búcsúzott dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.

Siklósi Gyula nem Székesfehérváron született, mégis igazi fehérvári lett! Tudományos munkássága alapján pedig megkérdőjelezhetetlen, hogy nemcsak szívével, hanem eszével is szerette városunkat. Karrierjét soha nem helyezte Székesfehérvár szeretete és a város hagyományainak, történelmének tisztelete elé. A halála előtti hetekben is önmagát nem kímélve folyamatosan dolgozott városáért, Székesfehérvárért. Az utolsó szó jogán sem engedett az Általa már korábban leírt történelmi tények igazságából. Hitelességével akart nyomatékot adni annak, hogy soha senki ne vitathassa el szeretett városa középkori értékeit. Székesfehérvár Önkormányzata Dr. Siklósi Gyulát saját halottjának tekinti és osztozik szerettei fájdalmában

Forrás

Legutóbbi galériák

  • Fő utca
  • Szociális városrehabilitáció
  • Hiemer ház