Hírek
Megkezdték a Fő utca felújítását
2012.02.23. 14:44
Székesfehérvár - Ahogy korábban ígérték, mihelyst nulla fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála, a közbeszerzésen nyertes cég megkezdte a Fő utca alatt húzódó közművek felújítását.  Bővebben
 
Munkaterület átadással megkezdődött a Fő utca felújítása - fagypont fölött kezdődik a kivitelezés
2012.02.01. 08:37
Pályázati támogatással valósítja meg Székesfehérvár Önkormányzata a több mint kétmilliárd forint összköltségű, a „Belváros rehabilitációjának folytatása” című kiemelt projektet. Ennek keretében újult meg a Hiemer-ház harmadik üteme és kezdődik most a Fő utca rekonstrukciója is két ütemben. Ezek közül az első - a viziközmű rekonstrukció - a hivatalos munkaterület átadással a mai nappal elindult. Bővebben
 
Teljessé vált a Hiemer-Font-Caraffa épülettömb megújulása - egész hétvégén látogatható
2011.11.24. 14:07
Dr. Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke és dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere avatta és adta vissza ünnepélyesen a korábban két évtizedig romosan álló, ám mára teljesen megújult épületet a fehérváriaknak. Az esküvők már eddig is a Hiemer-házban köttettek, a most megújult III. ütem révén pedig a gyermekek is birtokba vehetik majd ezt a közösségi teret, hiszen itt kap helyet a Hetedhét Játékmúzeum is. Bővebben
 
Átadták a Kisteleki utcában a felújított és kibővített IV. számú Bölcsődét
2011.11.23. 14:04
Ünnepélyes keretek között adták át a IV. számú Bölcsőde új épületszárnyát a Kisteleki utcában. A felújítás és bővítés után az intézmény 28 fővel több kisgyermeket tud fogadni. A munkálatok során új csoportszobákat alakítottak ki és megújult a játszóudvar is. A több mint 120 millió forintos beruházáshoz közel 80 millió forint uniós támogatás járt, a fennmaradó önrészt pedig a város költségvetése biztosította. Bővebben
 
C-0-0 - megoldódik az esővíz elvezetése az Öreghegy Budai út felőli részén és a Köfémen is
2011.10.04. 13:53
Elkészült a C-0-0 jelű csapadékvíz csatorna a Donát utca és a Topolyai utca között, így az Öreghegy Budai út felőli részén, a Köfémen és a Rác hegyen is megoldódhat a csapadékvíz elvezetése egy-egy nagyobb eső vagy hóolvadás után. A majd százmillióds beruházás elkészüléséről a város polgármestere dr. Cser-Palkovics András, Horváth Miklós Csaba öreghegyi képviselő és Dienesné Fluck Györgyi a Köfém és a Ráchegy önkormányzati képviselője számolt be. Bővebben
 
Ékszerdoboz a belvárosban - befejeződött a Hiemer-ház III. ütemének felújítása
2011.09.21. 13:36
Néhány apróságon kívül befejeződött a Hiemer-ház teljes felújítása. Szerdán délelőtt bejárást tartottak az épületben, melyen a város polgármestere mellett az alpolgármesterek és a város jegyzője is ott volt. Dr. Cser-Palkovics András az összefogás erejét hangsúlyozta, hiszen önkormányzati ciklusokon átívelő program fejeződik be. A felújított épületnek hamarosan hivatalos átadó ünnepsége is lesz. Bővebben
 
Befejeződött a Jégcsarnok hűtési, fűtési rendszerének felújítása
2010.12.09. 13:36
Befejeződött az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok hűtési, fűtési rendszerének felújítása. Az európai uniós pályázaton nyert, vissza nem térítendő támogatásnak köszönhetően idén júliusban indultak a csarnok korszerűsítési munkálatai. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató a beruházás átadásáról tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy energiatakarékos, a környezetszennyezést jelentős mértékben csökkentő, megújuló energiaforrást hasznosító rendszert építettek be. Bővebben
 
Megkezdődik a Hiemer-ház III. ütemének rekonstrukciója
2010.12.08. 13:33
Aláírták a generálkivitelezői szerződést és átadták a munkaterületet, így elindulhat a Hiemer-ház III. ütemének felújítása. A munkálatok során közösségi tereket is kialakítanak, a Babamúzeum számára kiállítóteret hoznak létre és multifunkcionális rendezvényterem is épül. A beruházás kivitelezője Európa egyik legjobb műemlék-felújító cége, a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. Bővebben
 
Berényi, Tobak-Rác-Bátky - hivatalosan is befejeződött az útfelújítás
2010.11.17. 13:29
Hivatalosan is befejeződtek az útfelújítási munkák a Berényi úton, valamint a Tobak - Rác - Bátky Zsigmond átkötő úton. A rekonstrukcióval az Öreghegy, a Felsőváros, az Oncsatelep, a Palotaváros és a Belváros alapvető közlekedési feltételei javultak, mely mintegy 58000 embert érint. dr. Cser-Palkovics András polgármester a projektzáró átadáson úgy fogalmazott: "egy olyan útról van szó, amit nagyon sokan használnak és most a felújítás első üteme ért véget." Reményét fejezte ki, hogy mihamarabb folytatódni tud a Berényi felújítása a második ütemmel. Bővebben
 
Használhatjuk - megtörtént a műszaki átadása a Berényi útnak
2010.07.16. 13:24
Pénteken délelőtt volt a műszaki átadása a felújított Berényi útnak. Visszaállították a Berényi út - Szent Flórián körút kereszteződésben is a lámpákat és nem büntetnek már a rendőrök sem, az autósok is újra használhatják az utat. A műszaki átadásról Szigli István a Városfejlesztési Bizottság elnöke tartott sajtótájékoztatót. Bővebben
 
Átadták a felújított Sarló Utcai Egészségcentrumot
2010.06.25. 12:56
Az épületet teljes felújítása mintegy 110 millió forintba került, melyből 19 milliót pályázati forrásból finanszírozott az önkormányzat. Székesfehérvár Egészségügyi Bizottsága még 2008-ban döntött arról, hogy a Sarló utcai Orvosi Rendelőt felújítja az önkormányzat. A belső munkálatok mellett az épület külsején is elvégezték a szükséges felújításokat: elkészült a teljesen új tetőszigetelés, a kicserélték az összes nyílászárót és a takarékosabb működtetés érdekében a homlokzati hőszigetelése is megtörtént. Bővebben
 
2010.06.20. 14:29
EU-s támogatással ősszel indulhat a Fő utca felújítása – a lehetséges új burkolat mintája már megtekinthető a Színház melletti próbafolton, és természetesen véleményezhető is. Részletek »
 
2010.05.06. 13:54
Elkezdődött a balesetveszélyes romok, törmelékek és tuskók bontása a "Királyi Séta" projekt egyik fő színhelyén, a Királyi Játszópark területén. A bontás és tereprendezés célja, hogy a nyári hónapokban, a kivitelezés elindításáig balesetveszély nélkül birtokba vehesse már a lakosság a parkot.   Részletek »
 
2010.03.30. 13:14
  157 millió Ft-os EU-s támogatással két bölcsőde bővítése valósul meg a közeljövőben, 84 új férőhelyet teremtve. A pályázati eredmények a Városfejlesztési Kft. sikeres munkáját is dicsérik. Részletek »
 
2010.03.23. 15:47
Sikeresen lezajlott az Ezredéves Óvoda és Iskola műszaki átadás-átvétele, a berendezést követően tavaszi szünet után beköltözhetnek a diákok. Az EU által támogatott "Segítő Program" nemcsak az épület felújítását, hanem teljes akadálymentesítését is tartalmazta. Részletek »
 
2010.03.05. 12:41
    A régi "kultúrház" bontása teljesen befejeződött az Alba Innovációs Parkban, a többi romos épület pedig hamarosan elbontásra kerül a Városstratégiai és Gazdasági Bizottság döntése értelmében. Részletek »
 
2010.03.03. 11:37
    Elsősorban a munkaerő-piaci tárgyú városi projektekről és azok fenntartásában szerzett tapasztalatokról tájékozódott március 1-jén a mezőkövesdi polgármester és csapata a Székesfehérvári Városfejlesztési Kft-nél tett látogatásuk során. Részletek »
 
2010.02.09. 18:39
Veszprémben mutatták be szociális városrehabilitációs fejlesztési terveiket a régió megyei jogú városainak képviselői 2010. január 12-én. Letölthető prezivel!  Részletek »
 
2010.02.07. 18:56
A Fő utca felújításáról és a belváros közlekedéséről tartottak fórumot 2010. február 12-én a belvárosi lakók részére a Városházán. Letölthető prezivel! Részletek »
 
2010.02.07. 18:55
Szakmai közönségnek mutatkozott be a város egyik kulcsprojektje, melynek megvalósítása nemrég kezdődött el. Letölthető prezivel! Részletek »
 
1-20 | 20-40   Előre »